Úgy érzem az életem a "céltalan fázis"ába érkezett. Azzal, hogy elértem az eddigi céljaim, olyan mintha nem nyertem volna semmit, csak újra beleestem a kilátástalanság gödrébe. Jó mélyre. Elég nehéz jókedvre deríteni magam és hasznosan eltölteni a napjaim. A barátaimra nem számíthatok, elbarikádoztam magam tőlük. Egész nap csak kuksolok a laptopom előtt, tömöm magamba a csokit mintha én lennék a legszrencsétlenebb ember a világon.
Próbálom túltenni magam a szakításon is. Nem túl nagy sikerrel....Különleges fiú volt. Szerettem őt.

Azt kívánom bárcsak kihagyhatnám a következő egy évet. A fájdalmat, az elengedést, a gyógyulás hosszú folyamatát. A bizonytalanságot, tanácstalanságot.

De nyilván nem lehet.

Tehát marad a Szívek szállodája sorozat, az angol tea, és néha még Jamie Oliver is lekerül a polcról.