oh, how much i miss this city....

Róka-Móka

Szíriának rám van szükége!

Nagyon sokkoló volt a mai prédikáció a gyülekezetünkben. Tamás Pásztor alaposan beszámolt arról, hogy mi folyik most éppen Szíriában és Iraqban.
Nem az a nehéz hogy ne gondoljak rá, hanem hogy őszintén együtt tudjak érezni ezekkel az emberekkel. Hogy ne féltsem a szívem, hogy hadjam hogy átérezzem a helyzetüket, a fájdalmukat, a félelmeiket. Hogy engedjem hogy a szívem egy legyen közülük és a térdeimen könyörögjek értük a Mindenható Atyához!

 

 

Londoni szépidők....

Nagyon szerettem veled sétálni este a Temzénél, mint mikor nagyon fáztunk, de a St. Paul katedrálishoz még okvetlen elmentünk....

A pillanat mielőtt Bogi bemerítkezik. Felbecsülhetetlen....

All bar one. A hely ahol sokszor megfordultunk, mégsem találtunk egy jó pasit sem (neked)..... :P

Az emlékezetes Tai vega étterem...... :D

.......és a még annál is emlékezetesebb fagyizó!

A karácsonyi vásárokról is te jutsz eszembe,mint ahogy az arcfestésről és a korcsolyázásról is!

Ugye emlékszel erre?? Banános-nutellás palacsinta egyenesen az Oxford Street sűrűjéből!

És bizony....2013 Január közepén, vasárnap este hazafelé, +8 fokban, a 82-es double decker felső emeletén megettünk egy egész doboz fagyit!!!!

De talán a legemlékezetesebb beszélgetéseink a teázókban hangzottak el, ahol igazán közel kerültünk egymáshoz. Nem hiába emlékezem rá vissza hatalmas hálával. Bogi, köszönöm hogy voltál, vagy, és leszel nekem!!! Nagyon hálás vagyok Istennek hogy találkozhattam veled! Nagyon szeretlek, és Nagyon hiányzol!

ui.: Ha zizzencs van odakinn, ne tüdőkabátot és papírcipőt vegyél fel!!

Hello September, nice to see you again!

" Azt akarom tudni, hogy tudsz-e csalódást okozni valakinek, hogy igaz légy önmagadhoz, hogy el tudod-e viselni az árulás vádját azét, hogy ne áruld el saját lelkedet." Írta egyszer egy indán.

Ezt az idézetet annak a fiúnak küldöm akit a múlthéten utasítottam vissza. Sajnálom hogy fájdalmat, és csalódást okoztam neked. Úgy gondolom így szenvedsz a legkevésbé.

Úgy érzem az életem a "céltalan fázis"ába érkezett. Azzal, hogy elértem az eddigi céljaim, olyan mintha nem nyertem volna semmit, csak újra beleestem a kilátástalanság gödrébe. Jó mélyre. Elég nehéz jókedvre deríteni magam és hasznosan eltölteni a napjaim. A barátaimra nem számíthatok, elbarikádoztam magam tőlük. Egész nap csak kuksolok a laptopom előtt, tömöm magamba a csokit mintha én lennék a legszrencsétlenebb ember a világon.
Próbálom túltenni magam a szakításon is. Nem túl nagy sikerrel....Különleges fiú volt. Szerettem őt.

Azt kívánom bárcsak kihagyhatnám a következő egy évet. A fájdalmat, az elengedést, a gyógyulás hosszú folyamatát. A bizonytalanságot, tanácstalanságot.

De nyilván nem lehet.

Tehát marad a Szívek szállodája sorozat, az angol tea, és néha még Jamie Oliver is lekerül a polcról.